Prológus
"Művészi teremtés a szó szoros értelmében nincsen. De az engedelmes képzelet érintkezésbe léphet azzal az abszolút szabadsággal, szeretettel, jelenléttel és otthonossággal, amivel Isten a világot választotta."
Pilinszky János |
|
|
Kedves Látogatóm!
Annakidején, pályakezdőként, amikor különböző impresszáriók „anyagokat” kértek tőlem, mindig egy különös és megmagyarázhatatlan hiányérzetem támadt. Volt „valami”, amit sohasem tudtam megfogalmazni.
Most, hogy a szerkesztővel próbáltuk összeszedegetni a fotóimat, zenéimet, és mindent, ami az irántam érdeklődő számára, velem kapcsolatban esetleg érdekes lehet; rájöttem, hogy ami „akkoriban” hiányzott, az mára már megvan.
Ez pedig nem más, mint hogy időközben, megváltoztathatatlanul megtörtént és áttekinthetővé vált „eddigi múltam”, amely emberi számítások szerint sem kevesebb, mint életemnek, immáron csaknem a fele.
Már van történetem.
Már van mivel elszámolnom.
Már tudom hol tartok,
és tudom, hogy a folytatással kapcsolatban,
van még mit mérlegre tennem.
Tisztán látom, hogy minden, ami eddig történt velem, már visszavonhatatlanul része az életemnek, és ugyanígy minden jelen gondolatom, már a gondolat pillanatában jövőt teremt, vagyis az életünk egy állandó időtlen folyamat, „jelenlét”, ahol a pillanatban benne rejlik a Minden.
Nagy ajándék nekem, hogy a múltammal foglalatoskodva, mindezt különös intenzitással újfent átélhetem, érzékelhetem.
Önéletrajzom ily módon röviden annyi is lehetne, hogy messziről jöttem, most itt vagyok, és egyszer ugyanilyen messzire kell majd távoznom.
Közben, folyamatosan próbálom megfejteni a növények ízét, a gondolat erejét, a szerelmem illatát, hogy mi végre jöttem, és hogy mi végre vagyok részese ennek a különös zenés filmnek, ami az életem, „itt és most”.
Ha végigböngésztetnénk a www.karaszyszilvia.hu websiteomon, majd megkérdeznénk egy ismeretlent, hogy áttekintve eddigi élettörténetemet,
vajon mi lehet a „hivatalos foglalkozásom”?
Valószínűleg azt válaszolná, hogy valami zongorista, zenész, de lehet, hogy azt mondaná; klasszikus, performer, konzervatív - avantgarde vagy éppen kísérletező kortárs.
Hát igen, tulajdonképpen valami ilyesmi „növény” vagyok én, Kárászy Szilvia, egy nő, 2008-ban, Budapesten.
Talán mindez egyben választ is ad mindenkinek, akit valaha is zavarba ejtő helyzetbe hoztak a kiszámíthatatlan, öntörvényű, ily módon sokszor „meglepetés” jellegű koncertjeim, hiszen aki megszeretette a hagyományos hangversenyeimet, az újdonságként élhette meg a karácsonyi harangjáték koncerteket. Aztán, ki így - ki úgy kapkodhatta a fejét az összművészeti, zeneszínházi előadásaim alkalmával, vagy éppen fordítva.
Volt, aki tévés műsoraimból ismert meg, és volt, aki az általam alapított Fazioli Zongora Fesztivál kapcsán hallotta először a nevemet.
Volt, aki a Lions Klubban, esetleg a vakok számára alapított Aranyharang díjról, a szociális tevékenységemről hallott, és volt, aki a Tavaszi Fesztiválos koncertjeim - pl. a 2003-ban bemutatott Concerto zongorára és zenekarra című művem kapcsán érdeklődött irántam.
Volt, aki az UNESCO díjas filmemet látta, volt aki a kiállításaimat.
Volt, aki „ismert párom” miatt jegyzett meg, és olyan is volt, aki külföldön, a világ másik végén találkozott velem először.
…és biztosan nagyon sokan vannak, akik egyáltalán nem ismernek, így hát talán legfőképpen Nekik készült ez a website.
Szerintem a zene „Isten nyelve” és most engedtessék meg nekem, hogy kissé patetikusan fogalmazzak:
Bízom benne, hogy adatik számomra annyi idő, hogy mindent, amit emberileg, művészileg, eszmeileg fontosnak tartok, azt sok- sok emberhez, mindenkihez, aki érintett és szüksége van rá, eljuttathatom; művészi katarzist, örömöt, drámát, igazságot hirdetve.
Bízom benne, hogy még sokáig lesz erőm alkotni, és segíteni mindenhol, ahol szükség van rá, és ahol csak tudok.
Végezetül, kedves Barátaim, Ismerőseim, Kollégáim, valamint kedves Ismeretlenjeim!
Mindenkinek szívből kívánom, hogy értékes életében legyen mindig bátor és szabad. Váltsa valóra „küldetését” és minden álmát!
…valamint nézzen szét alaposan maga körül, és próbáljon meg vágyakozni, mindazok után, ami Neki Adatott Ebben Az Életben!
Mottó: „Egyszerre több és kevesebb időd van, mint gondolnád.” (Hamvas Béla)
Minden jót és boldogságot kívánva, szeretettel ölellek Benneteket!
Kárászy Szilvia

|
|
Gáll Isis keltahárfa koncertje a Kárászy Szalonban
   

Kedves Barátaink, Szalonvendégeink!
Szeretettel várunk Benneteket, várjuk Önöket
2012. május 23.-án, szerdán, 19 órakor.
GÁLL ISIS
12 éves hárfaművész, zeneszerző
koncertjére
Az est házigazdája
Kárászy Szilvia
Vendégeinket welcome drinkkel és könnyű szaloncateringgel várjuk!
Belépő 3200 Ft
A korlátozott befogadóképesség miatt, részvételi szándékát kérjük, mielőbb jelezze.
Bejelentkezés és további információk
Glósz Zsuzsanna - mobil: +3630 650 5313
email: glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu
A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2.
Tavaszi Vernissage a Kárászy Szalonban
  

Kedves Barátaink, Szalonvendégeink!
Szeretettel várunk Benneteket, várjuk Önöket
SZOTYORY LÁSZLÓ
Munkácsy – díjas festőművész
„Repülők és egyéb szépségek”
című kiállításának megnyitójára
2012. április 18.-án szerdán, 18 órakor
A kiállítást megnyitja
Lugosi Lugo László fényképész
zene
Kárászy Szilvia
A belépés díjtalan.
A korlátozott befogadóképesség miatt, részvételi szándékát kérjük, mielőbb jelezze.
A kiállítás május végéig tekinthető meg, előzetes bejelentkezés alapján.
Bejelentkezés és további információk
Glósz Zsuzsanna - mobil: +3630 650 5313
email: glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu
A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2.
Finnissage a Kárászy Szalonban
  

FINNISSAGE
Kedves Barátaink, Szalonvendégeink!
Szeretettel várunk Benneteket, várjuk Önöket
2012. március 28.-án, szerdán, 18 órakor
Somogyvári Rudolf színművész
&
Vogel Eric
díszlet- és jelmeztervező, grafikus, festőművész
erotikus képzőművészeti alkotásait
melyek a Kárászy Szalonban voltak először láthatóak a nagyközönség számára,
Finissage-unk keretében tekinthetik meg utoljára az érdeklődők.
A belépés díjtalan.
Miután a Kárászy Szalon, Kárászy Szilvia családjának egykori otthona,
a korlátozott befogadóképesség miatt, részvételi szándékát kérjük, mielőbb jelezze.
Bejelentkezés és további információk
Glósz Zsuzsanna - mobil: +3630 650 5313
email: glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu
A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2.
Moulin Rouge estély a Kárászy Szalonban – Cikk az estélyről
Premier Vernissage & Moulin Rouge Farsangi Estély a Kárászy Szalonban
  
PremierVernissage és párizsi Moulin Rouge hangulat a Kárászy Szalonban!
Az évad Farsangi Estélye!
Szeretettel várjuk az év legizgalmasabb
Farsangi Partyjára
2012. február 25. – én szombaton, 19.30 órai kezdettel
Belépés 18 éven felülieknek!
Az est fövédnöke
Henri de Toulouse-Lautrec

Premier Vernissage !
Somogyvári Rudolf színmüvész
és
Vogel Eric
díszlet- és jelmeztervezö,, grafikus,, festömüvész
Erotikus képzömüvészti alkotásai
melyek most kerülnek elöször bemutatásra!
A kiállítást megnyitja
Kárpáti Tamás
Újságíró, Mügyüjtö
Az estély Moulin Rouge sztárjai
Csengeri Ottilia
az Operettszínház Müvésze
Tahi Tóth László
A Vígszínház Színmüvésze
Farkas Gábor Gábriel
Énekes, Musicalszínész
és Táncosai
http://www.youtube.com/watch?v=BzePeuQhL9E
Az Estély Háziasszonya
Kárászy Szilvia
Zongoramüvész
Éjféli
Moulin Rouge Striptease!
Tánc & Tombola’s
Dress code
Semi -Formel
illetve Moulin Rouge hangulatú jelmez és/vagy Ál’arc
Álarcok
Pap Judit iparmüvész
Belépö
7.500 Ft
amely tartalmazza a Kárászy Szalon ünnepi ital és étel kínálatát!
Libamáj, kaviár, lazac, homár,különleges húsok,sajtok,valamint vega
és paleolit falatok,belga csokoládé kívánatos
zöldek & gyümölcsök,.Welcome Prosecco Rosato Blue ,
éjféli Szalonkoktél, szóval minden, mi szem szájnak ingere!
A Kárászy Szalon bárja hajnalig várja Vendégeinket!
A korlátozott befogadóképesség miatt,részvételi szándékát , kérjük mielöbb jelezze.

Jegyigénylés és további információk:
Glósz Zsuzsanna - mobil: +3630 650 5313
email: glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu
A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2.
Hírlevélről leiratkozáshoz kattintson ide
Karácsonyi Koncert a Kárászy Szalonban
  

Karácsonyi Koncert a Kárászy Szalonban
Kedves Barátaink, Szalonvendégeink!
Szeretettel várunk Benneteket,
várjuk Önöket Karácsonyi Koncertünkre,
ennek keretében, a 2011-es ARANYHARANG nívódíj átadására,
valamint egy Ünnepi Koccintásra!
2011. december 20.án, kedden este, 19 órakor.
A 2011-es év ARANYHARANG nívódíjasa
![167652_194237537269213_100000489051201_713213_4405747_n[1]](index_clip_image005_0004.jpg) ![321102_301606053183802_100000032304002_1324564_903637959_n[1]](index_clip_image006_0005.jpg)
JÁNOKI MÁRIÓ
zongorista, előadóművész
Jánoki Márió előadásában Chopin, Liszt, Sibelius művek, valamint karácsonyi dalok csendülnek majd fel.
A díjazottat bemutatja Kárászy Szilvia.
Vendégeinket welcome drinkkel és könnyű szaloncateringgel várjuk!
Belépő:3200 Ft
Miután a Kárászy Szalon, Kárászy Szilvia családjának egykori otthona,
a korlátozott befogadóképesség miatt, részvételi szándékát kérjük, mielőbb jelezze.

A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2.
(Kapucsengő: 20)
Jegyrendelés és további információk:
Glósz Zsuzsanna - mobil: +36 30 650 5313
glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu/szalon
Karácsonyi vásár a Kárászy Szalonban
Vizuális költészet a Kárászy Szalonban – Revizor online kritika
Vizuális költészet a Kárászy Szalonban – 16 éven felülieknek!
   

Különleges előadásra invitáljuk szeretettel Barátainkat, Szalonvendégeinket!
Most először lesz látható - hallható az Ágens társulat „nőInTime” című produkciójának kifejezetten a Kárászy Szalonra adaptált változata.
Az előadás
Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei című műve alapján született, amely,
a műbe új szövetként beépülő, illetve azt szervesen kiegészítő
vizuális költészetté vált, s melynek improvizatív, érzékeny rezdüléseit
a nézők akár folyamatos helyváltoztatással is nyomon követhetik.
Az előadás után - az előadásban is étekként szereplő – „zen falatokat”
és teákat kóstolhatnak vendégeink.*
Belépés csak 16 éven felülieknek!

KÁRÁSZY SZALON
nőInTime
„megteszem neked, ha megteszed nekem…”
„Mikor veszem a bátorságot, és engedi ő is, hogy belépjek az életébe, kimozdít valamiből az idő. Ez ritka adomány.
lyenkor feloldható az a mély szakadék,
mely ott tátong minden ember között.
Feloldható a titok, a másik titka, hogy ő valójában micsoda, és megfejthetővé válik egy kis időre.” Á.
2011. november 7-én hétfőn
és november 8-án kedden
19 órai kezdettel

Vizuális költészet
Fassbinder - Bach - Koto
Vendégeinket welcome drinkkel és könnyű szalon
- cateringgel várjuk.*
belépő 3200 Ft
A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2.
(Kapucsengö:20)
Miután a Kárászy Szalon, Kárászy Szilvia családjának egykori
otthona, a korlátozott befogadóképesség miatt,
részvételi szándékát, kérjük mielőbb jelezze.
Jegyrendelés
Glósz Zsuzsanna - mobil: +36 30 650 5313
email: glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu
Az Előadás létrejöttét támogatták
FÜGE, Előadóművészeti Jogdíj Alap, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata,
Kárászy Szalon, Fogasház, Demo galéria, Orkesztika Alapítvány – mozdulatművészeti stúdió

Újabb magyar siker született!
Kárászy Szalon évadnyitó - Szakonyi Károly 80
  
Kedves Barátaink, Szalonvendégeink!
Szeretettel várunk Benneteket, várjuk Önöket évadnyitó programunkon!
Ünnepeljük együtt
Szakonyi Károly
Kossuth díjas író 80.születésnapját
a Kárászy Szalonban
Szakonyi Károly Budapesten született, 1931. október 26.-án
Az ünnepi Szalonest időpontja
2011. október 26. szerda 19.00
Díszvendég
Szakonyi Károly
Az ünnepi est további vendégei
Béres Ilona - színművésznő
Incze Ildikó - színművésznő
Nagy Gábor - színművész
Tahi Tóth László - színművész
Az est házigazdái
Farkas László szerkesztő, a Szakonyi életmű gondozója
és Kárászy Szilvia
Az ünnepi esthez kapcsolódó kiállítás művészei
Agárdy Gábor - színművész
Eigel István - festőművész
Makay Sándor - színművész
Tahi Tóth László - színművész
Vendégeinket welcome drinkkel és könnyű szaloncateringgel várjuk!
Belépő 3200 Ft
Miután a Kárászy Szalon, Kárászy Szilvia családjának egykori otthona,
a korlátozott befogadóképesség miatt, részvételi szándékát kérjük, mielőbb jelezze.
A kiállítás 2011. november 20.-ig tekinthető meg a Kárászy Szalonban,
személyes bejelentkezés alapján.
A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2. (Kapucsengő: 20)
További információk:
Glósz Zsuzsanna - mobil: +36 30 650 5313
glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu/szalon
Tri Jumelage zenei verseny – Rastatt

Tri Jumelage zenei verseny – Rastatt
Rastatt - Németország
2011. október 20.-23.
Tri Jumelage zenei verseny - zsűrizés
Nyári szünet a Kárászy Szalonban!
2011. június 20-tól szeptember végéig,
nyári szünet a Kárászy Szalonban.
Ez idő alatt, kizárólag zárkörű rendezvényeink lesznek.
Évadzáró jótékonysági szállítmány
A Kárászy Szalon kezdeményezésére,
a Magyar Művészetek
Reneszánsza XXI. Alapítvány valamint
a Szeged Első Lions Klub közös akciójaként,
2011. június 14.-én, egy teherautónyi bútorszállítmányt küldtünk
a vörös iszap áldozatainak további megsegítésére.
A bútorokból Somlóvásárhelyen, az Általános Iskolában lehet
igény szerint válogatni.
Kárászy Szalon avagy a „Művészetek otthona”
 

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Partnerét
Kárászy Szalon avagy a „Művészetek otthona”
című sorozatunk első eseményére, melynek időpontja
2011. június 7. kedd 18h
Felejthetetlen művészek, valamint napjaink kiválóságai, akik a XIII. kerületben éltek-élnek, s akik most rendhagyó módon együtt, „közös otthonukban” a Kárászy Szalonban várják az érdeklődőket.
Mácsai István festőművész, Faludy György költő ,
Kabos Gyula színművész, Major Tamás színművész, Bulla Elma színművésznő, Géczy Fazekas Klára zongoraművésznő.
A kiállítást megnyitja
Tóth József Polgármester Úr
Közreműködő művészek
Mácsai Pál színművész, Dunai Tamás színművész,Géczy Dorottya színművésznő, Kárászy Szilvia zongoraművész
Díszvendégek
Dr. Körmendi Anna ügyvéd,
Dr. Csák Máté építész – műgyűjtők,
Lendvay Kamilló zeneszerző és Faludy Fanny.
A művészekkel és a vendégekkel Mácsai János beszélget.
A kiállítás ideje alatt a Kárászy Szalonban megtekinthető és megvásárolható 3 eredeti Faludy György kézirat és a nagy művész 3 kedvenc használati tárgya, tanúsítvánnyal.
Miután a Kárászy Szalon,
Kárászy Szilvia családjának egykori otthona, a korlátozott befogadóképesség miatt, részvételi szándékát kérjük, mielőbb jelezze.
A belépés díjtalan!
Támogatók, együttműködő partnerek
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

Az Országos Színháztörténeti Múzeum
és Intézet - Bajor Gizi Színészmúzeum

A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2.
(Kapucsengő: 20)
További információk:
Glósz Zsuzsanna - mobil: +36 30 650 5313
glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu/szalon
Ismét megszólal a világon egyedülálló Magyar Harangjáték!
Kárászy Szilvia
Harangnyitánya a Harangok Napján
2011. június 5. 15.30-kor,
a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
A napot hivatalosan György István főpolgármester helyettes nyitja meg. Ezután veszi kezdetét Kárászy Szilvia egyedülálló harangjátéka, mellyel minden bizonnyal megadja az alaphangot a következő műsorszámoknak, hiszen utána a Táncművészeti főiskola növendékei lépnek fel egy közel félórás műsorban a különlegesen megvilágított és formabontó színpadon. Itt klasszikus balettet és kortárs táncot is láthat a látogató, hiszen Gaál Marianna új művének az ősbemutatója is ekkor lesz. A napot Tabáni István fellépése gazdagítja, majd a program utolsó fellépője előtt Gáti Oszkár színművész szavalja az idén 125. éve született Tóth Árpád verseit. Horgas Eszter és a Class Jazz Band lesz, akik egyórás koncerttel örvendeztetik meg a közönséget és nyújtanak különleges hangzást és felejthetetlen élményt.
A nap házigazdája Dömsödi Gábor lesz.
Mindenkit szeretettel várunk!
A belépés díjtalan!

Kárászy Szilvia „Női hangképek” című kiállítása
Kárászy Szilvia „Női hangképek” című kiállítását
június 3.-ig tekinthetik meg bejelentkezés alapján
Tavaszi Kárászy’ Selection
Exkluzív Luxury ajánlatok, kedvezmények, megkülönböztetett figyelem a Kárászy Szalon vendégei számára.
http://www.holmesplace.hu
ONE LIFE LIVE IT WELL
Igényelje a Kárászy Szalon VIP ajánló kártyáját
és élvezze az osztályon felüli
Egészségklub Fitness Wellness központ luxus kényeztetését.
Glósz Zsuzsanna - mobil: +3630 650 5313
email: glosz@karaszyszilvia.hu
Tavaszi Vernissage a Kárászy Szalonban
Verebics Katalin festőművész
és Stösszel Nánda szobrászművész
kiállítása május 2.-ig,
előzetes bejelentkezés alapján tekinthető meg a Kárászy Szalonban.
„Női Hangképek" tavaszi Vernissage - koncert
  
Kárászy Szilvia
„Női Hangképek"
című tavaszi Vernissage - koncertje
2011. április 13.- án 18h-kor
Budai Vár
Magyar Kultúra Alapítvány Székháza
Deák terem
Budapest I. ker. Szentháromság tér 6.
A kiállítást megnyitja
Verebics Katalin festőművész
A belépés díjtalan!
Részvételi szándékát kérjük jelezze Glósz Zsuzsánál
a glosz@karaszyszilvia.hu email címen
A kiállítás 2011.május 2.-ig tekinthető meg, 10h-tól 18h-ig
Édeni Farsangi Estély a Kárászy Szalonban

2011. február 25. péntek 19h
„A Művészetek élvezete, avagy az élvezetek művészete”
Édeni Farsangi Estély a Kárászy Szalonban
Zártkörű rendezvények a Kárászy Szalonban
Karácsonyi Harangjáték Hangverseny
Jótékonysági képvásár - Kárászy Szalon
Jótékonysági képvásár a Kárászy Szalonban
A bevételt személyesen juttatjuk el, egy megnevezett iszapkárosult család, vagy iskola, vagy óvoda részére.
Segítsünk együtt !
Mindenkit nagy szeretettel várunk !
2010. December 15.-én 18.OOh-tól 20.00 h-ig
Jótékonysági képvásárunkon, az Vörösmarty téri Adventi Kalendárium képeiből, valamint
a következő művészek alkotásaiból válogathatnak:
Urbán György, Nádler István, Sváby Lajos, Dús László, Regős István, Hajnal Gabriella,
Ifj. Durkó Zsolt, Koncz András, Voinich Erzsébet,
Scherer József, Siflis András, Sinkó István,
Adamis Gusztáv, Tamási Claudia, Baksai József,
Várhelyi Tímea, Mayer Berta, Paizs Péter, Soós Tamás,
Barabás Zsófi, Csikós Ilona, Csíkszentmihályi Berta, Fenyvesi Márta,
Forster Jakab, Fuchs Tamás, Győrffy Sándor, Horváth Éva Mónika,
Kárpáti Éva, Kováts Borbála, Orvos András, Osgyányi Sára,
Pazsiczky Péter, Ghyczy Csongor, Józsa Lajos Dávid, Scheiling Domonkos
Raunio Mária, Petróczky Ákos, Arató András, Sebők Éva, Szabó Kinga, Szabó Nóra, Szikora Tamás, Szily Géza,Turcsányi Antal, Túry Mária I.M., Vágó Magda,
Wegroszta Gyula, Zoltai Bea
Köszönet a Művészeknek, a Nyírbátori Lions Klubnak, a Petróczki Családnak,
és nem utolsó sorban Szappanos Andreának, a műalkotásokért!
Részvételi szándékát kérjük jelezze.
A képvásár január 10.-ig tekinthető meg, előzetes bejelentkezés alapján.
Minden Kedves Vendégünknek és Barátunknak Nagyon Boldog Ünnepeket Kívánunk Szeretettel!
A Szalon címe: 1137 Budapest Pozsonyi út 36. IV. em. 2.
(Kapucsengő: 20)
További információk:
Glósz Zsuzsanna - mobil: +36 30 650 5313
glosz@karaszyszilvia.hu
www.karaszyszilvia.hu/szalon

Arató András kiállítása - Kárászy Szalon
Lions Európa Fórum Gitárverseny - Bologna
Urbán György kiállítása - Kárászy Szalon
„GUNDEL DÍJASOK A KÁRÁSZY SZALONBAN”
Kedves Vendégeink!
Mindenkit nagy szeretettel invitálunk
Urbán György
kiállításának megnyitójára
2010. október 20. szerda

17h
Vukán György
zongoraművész zongorázik
18h
Stohl András
színművész megnyitja a kiállítást
A művész egy performance keretében, a helyszínen,
élőben is alkot.
Ezt a művet, valamint további műalkotásokat egy későbbi időpontban
árverésre bocsájtjuk.
Az így befolyt összeget, személyesen juttatjuk el egy
„vörösiszap-károsult” család részére.

Múzeumok Őszi Fesztiválja - Kárászy Szilvia estje
Múzeumok Őszi Fesztiválja
Kárászy Szilvia estje a Kegyeleti Múzeumban
2010. október 16. 18h
Nemzeti Sírkert Budapest VIII. Fiumei út 16.
Kárászy Szilvia vendégei lesznek József Attila, Latinovits Zoltán,
Ruttkai Éva, Márai Sándor, Pilinszky János, Kaszás Attila…
 





Szalon - évadnyitó est

A Gundel Művészeti díjas Kárászy Szalon
évadnyitó programjára invitáljuk Önöket szeretettel!
M ű v é s z e t és K u l i n a r i t á s „Á la ARTE”
2010. október 6. szerda este, 19 órakor
Fodor János zenés beszélgetése Kárászy Szilvia zongoraművésszel
Az érdeklődők megismerkedhetnek a szalontulajdonossal, Kárászy Szilviával,
eddigi életével, zenéjével, személyes gondolataival, és a szalonhoz kapcsolódó érdekes történetekkel.

Aki kérdez, szóra és hangra bír: FODOR JÁNOS
Aki válaszol, szól és hangol: KÁRÁSZY SZILVIA
Szalonestünkön welcome drinkkel
Prosecco (Italy-Veneto), 100%-os narancslé,
válogatott francia és magyar borok, Szentkirályi ásványvíz
&
„szalon – cateringgel”
Kulináris szalonszendvicsekkel
(kaviáros, lazacos, rákos, homársalátás, tonhalsalátás, kagylós, sonkás, hátszínes, téliszalámis, pulykasonkás, spárgás, gombás, tojássalátás, pepperonis, mexikói salátás, olasz salátás, camembert sajtos, juhsajtos, gombás) valamint különleges teasüteményekkel
várjuk Önöket.

Lions Tri Jumelage zongoraverseny - Pécs
|
|
| |
|
| |
Kedves Szalonvendégeink!
A Kárászy Szalon, a nagyközönség számára, 2009. október 1.-én a Zene Világnapján nyitotta meg kapuit.
Ennek tiszteletére, délelőtt 11h-tól, este 20h-ig folyamatosan fogadtuk az érdeklődőket.
A megnyitó napját Érdi Tamás rögtönzött szalonkoncertje koronázta meg!
 |
|
| |
Kárászy Szilvia Gundel díjat kap!

Május 31.-én, a Gundel étteremben adják át a magyar Oscarként is
emlegetett művészeti díjat, amit idén kilencedik alkalommal osztanak ki.
A kuratórium Szinetár Miklós elnökletével áprilisban döntött a díjazottakról.
Film- Tv rendező: Mészáros Márta - Utolsó jelentés Annáról
Irodalom: Darvasi László - Virágzabálók
Szobrász: Madarassy István
Festőművész: Urbán György
Színházi rendező: Zsámbéki Gábor - Mesél a bécsi erdő (Katona József Színház)
Színész: Stohl András - Úri muri (Csörgheő Csuli - Nemzeti Színház)
Színésznő: Pap Vera - Augusztus Oklahomában (Violet Weston - Vígszínház)
Tánc: Román Sándor
Musical-operett: Egyházi Géza - Egri Csillagok (Török Bálint)
Komolyzene: Medveczky Ádám
Könnyűzene: Jambalaya
Operaénekes: Bátori Éva - Rózsalovag (Tábornagyné)
Művészeti menedzser: Kárászy Szilvia - Kárászy Szalon
"Sztár-lett": Pokorny Lia - Beugró
Idén is három Életmű-díjat adnak át, az elismerést Barta Mária színésznő, Berczelly István operaénekes, és Makk Károly rendező kapja.
III. Jimi Hendrix Fesztivál
III. Jimi Hendrix Fesztivál A legendás gitárosra emlékeznek a Fonóban

Magyarországon az idén harmadszorra rendezik meg a Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztivált. Az elmúlt két évben rendre teltházas esemény nemcsak magyar zenészek segédletével idézi meg az egyik legnagyobb gitárost, hiszen most is jönnek külföldi fellépők:
Szlovákiából a René Lacko Downtown Band, míg Svájcból az Electric Jimiland.
Az 1970-ben, mindössze 27 évesen elhunyt Jimi Hendrix rövidke élete alatt olyan maradandót alkotott, hogy a mai napig számtalan zenészre, és magára a rockzenére is óriási hatással van. Jelentőségét senki nem vitatja és rajongóinak száma szerte a világon, megkockáztatható, hogy milliós nagyságrendű. Számtalan tribute zenekar létezik, mely The Jimi Hendrix Experience dalokat játszik, és számtalan zenész van, aki repertoárjába újra és újra beilleszt egy-két Hendrix szerzeményt, melyek a közönség körében mindig osztatlan lelkesedést aratnak.
Idehaza immár harmadszorra ad otthont a Fonó Budai Zeneház a Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztiválnak, mely nem csak zenei fesztivál, hanem emléknap is, hiszen a koncertek
mellett egyéb programok is várják az idelátogatókat (például CD és bakelitlemez börze, filmvetítés és könyvvásár). Ám a rendezvény "húzóágazata" egyértelműen a zenei felhozatal. Az elmúlt évek fellépői között számtalan hazai és külföldi zenész, illetve zenekar szerepelt, akik saját szájízük szerint elevenítették fel a Jimi Hendrix dalokat.
Idén sem lesz ez másképp. A szlovák származású René Lacko 1996-ban egy, a Hendrix család által évente megrendezett versenyen az előkelő második helyezést, illetve a legjobb európai előadónak járó díjat nyerte el. Zenekarával, a Downtown Band-del S.R.Vaughan, Jimi Hendrix dalaiból válogatnak majd, valamint blues örökzöldeket játszanak Buddy Guy, J.J.Cale, Chuck Berry, és a Stray Cats örökségéből.
Az Electric Jimiland egy közel 10 éve működő svájci tribute csapat, így tőlük lehet várni az este legautentikusabb koncertjét. A magyar rock-blues élet egyik meghatározó alakja már zenekarának nevével (Póka Egon Experience) is jelzi, hogy miről fog szólni koncertjük: a saját szerzemények mellett Hendrix dalokat adnak elő, ráadásul olyan énekesekkel kiegészülve, mint Keresztes Ildikó, Charlie, Hobo és Deák Bill Gyula. A Jack Cannon Blues Band egy nem tradicionális, akusztikus bluest játszó magyar trió, akiknek a fellépése
amiatt is egyedi lesz, hogy zenekarukban nincsen dobos.
Az este házigazda-szerepét, csakúgy mint az elmúlt két évben, a Jimi Hendrix Memorial tölti be. Ők komolyan veszik a tribute band státuszt, hiszen szinte az össze Hendrix dalt repertoárjukon tartják, és, ha nem is éppen szolgalelkűen, de ragaszkodnak az eredeti megszólaláshoz. Kárászy Szilvia fellépése a fesztiválon pedig igazán különleges lesz, hiszen a zongoraművésznő a komolyzene világából ad hozzá valamit ehhez a fantasztikus estéhez.
Kapunyitás: 18 órakor. A koncertek 19 órakor kezdődnek.
Jegyár: 2800 Ft
Női HangFényKép - Kárászy Szilvia estje
Karácsonyi Harangjáték - 2009

Kárászy Szilvia Karácsonyi Hangversenyének élő kivetítése
a Vörösmarty téren!
2009. december 13.-án 17 órai kezdettel
Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Lions Tri Jumelage zenei verseny - CHARTRES
Chartres - Franciaország
2009. október 2.- 5.
Tri Jumelage zenei verseny - zsűrizés
Handel 250 - Kárászy Szilvia hangversenye
Handel 250 – Kárászy Szilvia ünnepi hangversenye
Kárászy Szilvia és a Solti Kamarazenekar Handel estje
2009. augusztus 30. 19h
Rumbach utcai zsinagóga

George Frideric Handel (1685 - 1759)
Ragyogó lélek - Jamyang Yeshi Magyarországon
Először járt Magyarországon Jamyang Yeshi, tibeti tradicionális zenész.
A jelenleg Kanadában élő énekes, két magyar művészvendéget hívott meg
május 7.-i bemutatkozó koncertjére,
Sebestyén Mártát és Kárászy Szilviát.

http://www.vimeo.com/2371370
Ragyogó lélek - Jamyang Yeshi Magyarországon
2009. május 7.
Először járt Magyarországon Jamyang Yeshi, tibeti tradicionális zenész.
A jelenleg Kanadában élő énekes, két magyar művészvendéget hívott meg
május 7.-i bemutatkozó koncertjére,
Sebestyén Mártát és Kárászy Szilviát.
A különleges koncert részletei hamarosan hallhatóak lesznek itt.

http://www.vimeo.com/2371370
Karácsonyi Harangjáték - 2008
|
|
| |
|
|
| |
III. Jimi Hendrix Fesztivál
III. Jimi Hendrix Fesztivál A legendás gitárosra emlékeznek a Fonóban

Magyarországon az idén harmadszorra rendezik meg a Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztivált. Az elmúlt két évben rendre teltházas esemény nemcsak magyar zenészek segédletével idézi meg az egyik legnagyobb gitárost, hiszen most is jönnek külföldi fellépők:
Szlovákiából a René Lacko Downtown Band, míg Svájcból az Electric Jimiland.
Az 1970-ben, mindössze 27 évesen elhunyt Jimi Hendrix rövidke élete alatt olyan maradandót alkotott, hogy a mai napig számtalan zenészre, és magára a rockzenére is óriási hatással van. Jelentőségét senki nem vitatja és rajongóinak száma szerte a világon, megkockáztatható, hogy milliós nagyságrendű. Számtalan tribute zenekar létezik, mely The Jimi Hendrix Experience dalokat játszik, és számtalan zenész van, aki repertoárjába újra és újra beilleszt egy-két Hendrix szerzeményt, melyek a közönség körében mindig osztatlan lelkesedést aratnak.
Idehaza immár harmadszorra ad otthont a Fonó Budai Zeneház a Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztiválnak, mely nem csak zenei fesztivál, hanem emléknap is, hiszen a koncertek
mellett egyéb programok is várják az idelátogatókat (például CD és bakelitlemez börze, filmvetítés és könyvvásár). Ám a rendezvény "húzóágazata" egyértelműen a zenei felhozatal. Az elmúlt évek fellépői között számtalan hazai és külföldi zenész, illetve zenekar szerepelt, akik saját szájízük szerint elevenítették fel a Jimi Hendrix dalokat.
Idén sem lesz ez másképp. A szlovák származású René Lacko 1996-ban egy, a Hendrix család által évente megrendezett versenyen az előkelő második helyezést, illetve a legjobb európai előadónak járó díjat nyerte el. Zenekarával, a Downtown Band-del S.R.Vaughan, Jimi Hendrix dalaiból válogatnak majd, valamint blues örökzöldeket játszanak Buddy Guy, J.J.Cale, Chuck Berry, és a Stray Cats örökségéből.
Az Electric Jimiland egy közel 10 éve működő svájci tribute csapat, így tőlük lehet várni az este legautentikusabb koncertjét. A magyar rock-blues élet egyik meghatározó alakja már zenekarának nevével (Póka Egon Experience) is jelzi, hogy miről fog szólni koncertjük: a saját szerzemények mellett Hendrix dalokat adnak elő, ráadásul olyan énekesekkel kiegészülve, mint Keresztes Ildikó, Charlie, Hobo és Deák Bill Gyula. A Jack Cannon Blues Band egy nem tradicionális, akusztikus bluest játszó magyar trió, akiknek a fellépése
amiatt is egyedi lesz, hogy zenekarukban nincsen dobos.
Az este házigazda-szerepét, csakúgy mint az elmúlt két évben, a Jimi Hendrix Memorial tölti be. Ők komolyan veszik a tribute band státuszt, hiszen szinte az össze Hendrix dalt repertoárjukon tartják, és, ha nem is éppen szolgalelkűen, de ragaszkodnak az eredeti megszólaláshoz. Kárászy Szilvia fellépése a fesztiválon pedig igazán különleges lesz, hiszen a zongoraművésznő a komolyzene világából ad hozzá valamit ehhez a fantasztikus estéhez.
Kapunyitás: 18 órakor. A koncertek 19 órakor kezdődnek.
Jegyár: 2800 Ft
|
| |
1897. március 23. avagy boldog születésnapot Hamvas Béla!
„Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság… a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.”
A „Teljesség felé” – Zenerotika című művemet, 1997. március 23.-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutattuk be a Merlin színházban. (A videó hamarosan megtekinthető lesz a zene/audio-video menüpont alatt.)

Hamvas Béla (1897-1968)
|
| |
Hamarosan bemutatásra kerül a harangjéték ütőszerkezetének legújabb fejlesztése, melyet a Rancz Kft.- www.rancz.com készített. Ezek az ütőszerkezetek speciális elektrodinamikus elemek, amelyekben csak egy (1) darab, mozgó alkatrész található.
A nagy sebességű akusztikusan, valamint dinamikusan megszólaltatható valódi bronzharangokból felépített harangjáték zenei terjedelme, 18 db kromatikus harang.
|
| |
avagy a szeretet díja
A díjat Kárászy Szilvia zongoraművész alapította 2001-ben. Az Aranyharang díjat olyan vak és gyengénlátó gyerekek és felnőttek nyerhetik el, akik valamilyen kiemelkedő szakmai vagy emberi tettet vittek véghez. A díj jelentőségét leginkább a vele együtt járó megbecsülés és szeretet adja, valamint az a bátorítás, amelyben nemcsak a díjazottak osztozhatnak. A díj hozzájárulhat ahhoz is, hogy a hasonló problémákkal küzdők higgyenek a teljes értékű életben, illetve abban, hogy teljes értékű emberként élhetnek a társadalomban, s teljesítményükkel kivívhatják a többi ember figyelmét és tiszteletét. A díjazottak történetei a látóknak is üzennek: kitartással, az élet és embertársaink szeretetével nemcsak a nehézségeket küzdhetjük le, de különlegeset, maradandót is alkothatunk.
A 2009. évi Aranyharang díj ünnepélyes átadása hagyományosan, Kárászy Szilvia Karácsonyi Hangversenyének végén, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri dísztermében kerül megrendezésre, idén december 13.-án.
Az Aranyharang díj 2004. évi díjazottjai:
Az első nívódíjat Érdi Tamás zongoraművész kapta
További díjazottak:
Gyermek kategóriában:
Geszti Eszter – zene
Lengyel Zsófi – sport
Felnőtt kategóriában:
Legeza Ilona – Hangoskönyvtár a vakok számára
Parti Boglárka – Humánus cselekedet – aki sorstársainak és azok családtagjainak segít elfogadni a fogyatékosságot, és megtanulni a fogyatékossággal együtt élni.
Kárászy Szilvia, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és a Retina Magyarország Egyesület, 2004-ben először hirdette meg országosan is pályázatát az „Aranyharang díj” elnyeréséért. A beérkezett pályaműveket kilenctagú zsűri bírálta el. A szakmai tagok és a támogató nagyvállalat, a Novartis mellett, olyan közismert emberek is értékelték a pályaműveket, mint Bárdos András, Jordán Tamás és Zorán. A díjátadó fővédnöke Dr. Göncz Kinga esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter volt.
Az Aranyharang díj 2005. évi díjazottjai:
Nívódíj:
Göllesz Zoltán - a Nádor programiroda vezetője
További díjazottak:
Szluka Lídia - ének
Barkó Tamás – hárfa
Az Aranyharang díj 2006. évi díjazottjai:
Nívódíj: A 15 éves Ungária zongoranégyes
Az Aranyharang díj 2007. évi díjazottjai:
Nívódíj: Reményik László – író http://remlac.extra.hu/
További díj: Jánoki Márió – előadóművész
Az Aranyharang díj 2008. évi díjazottja:
Nívódíj:
Ézsiás László – előadóművész-színész
|
| |
|